Újabb éjszaka telt el. Még egy nappal közelebb a végéhez! Hurrá. 

A történet, mint életem sok más története egy Spar wc-ben kezdődött. Nem is értem miért vonzódom a takarítatlan, jelöletlen, letört ülőkés Spar budihoz, de valahogy mindig ott kötök ki, hogy éppen alig használt papírzsepi után kutatok a táskámban és a zsebeimben félig letolt gatyával. 
Szóval ez a történet is félig letolt gatyával, alig használt zsepikutatással és egy erősen rózsaszínesedő terhességi teszttel kezdődött. Kár, hogy ilyen .... körülmények között zajlott, mert azért ember életének nem sok ilyen pillanata van. Nekem konkrétan a 4. ilyen volt. És nagyon remélem, hogy az utolsó. Földöntúli mosollyal szédelegtem ki a használt wc papírok és pisiszagú dűledező falak közül. 

Hát itt vagyok. 35 hetes ikerterhesen a kórházi ágyamban. Sok minden eszembe jutott 2016 teléről, de ez aztán még álmomban sem. Szemben egy szegény hányós kislány 8 hetes terhesen. Most került vissza harmadszor a kórházban, mellettem Hajni, az ikrestárs. Ő a 37. hetét húzza. 6 hete a kórházban. Ehhez képest igazán szerencsésnek érezhetem magam, pedig nem érzem. Igazságtalanságnak élem meg, hogy itt kell lennem. Felesleges hajcihőnek. Próbálom megkeresni az okokat miért is lázadom annyira ez ellen a 3-4 hét ellen amit még itt fogok tölteni, talán segít ha majd tisztán látom a legmélyebb okokat.